Hogy mondhatnám el bárkinek mit érzek legbelül hogy mennyire gyötör a magány mégse tudok túllépni a dolgokon? hogy mondhatnám el hogy   mennyire fáj valakinek a hiánya bármennyire rövid időt is töltöttem vele? Hogy érthetné meg valaki hogy minden gondolatom körülötte jár hogy miért pont ő miért nem velem van és miért bánt így el velem? Vajon valaha túl fogok rajta jutni?Vagy egyáltalán túl akarok rajta jutni? Nem mintha lenne választásom hisz tudom és érzem az életben többet nem fogom őt látni se találkozni vele. Mint minden kis hülye naiv csitri feleslegesen várom hogy mint a romantikus filmekbe a főhős férfi meggondolja magát rájön nem tud a nő nélkül élni és utána megy. Ez nem az a történet sajnos hanem itt nincs happy end csak örökös fájdalom -s hiányérzet amit a nagy pozitiv  optimista mókusok sose fognak igazán megérteni. Azt hogy folyamatosan az emlékeken jár az ember esze hogy mindenkiben őt keresi és fél hogy  az a bizonyos ember már mással boldog míg én marha őt siratom. DE hogy is tehetném ha ezek után nem bízok senkiben amikor régen talán fél éve még fülig szaladt a szám és életemben egyszer boldog lehetettem most csak szinte sírok és a könnyem fojtogat folyton folyvást .Minden álmomban ő jelenik meg és nappal se hagy békén ott lebeg az arca a szeme ahogy rám nézett emlékek együtt töltött pillanatokról ezt hogy értheti meg bárki más rajtam kívűl hogy tud sablonos hülyeségeket hozzám vágni. Nem tudják hogy ettől csak jobban fáj??????????????????? Ő már távol rám szarik rám és szarik az alkotmányra önző módon éli világát valahol mégis reménykedem hogy visszaforgathatom az időt és emlékeztethetem az ígéreteire ! Hogy közös jövőnk lesz és nem kell más igaz????????????????