Valahogy úgy érzem mikor elment elvitt belőlem minden életörömöt vidámságot. Régen vidámabb voltam 

szerettem ide oda menni most arra se emlékszem mikor voltam utoljára igazán boldog és mikor nevettem utoljára.

Mintha valami végleg meghalt volna bennem. Nincs kedvem semmihez se nincs kedvem nevetni vagy kimozdulni.

Ha elmegyek is annak örülök ha minél hamarabb végezzek hogy megint itthon lehessek ahol nem néz senki.

Mindig olyan érzésem van mintha néznének és ha boldog embereket látok összeszorul a szívem és sírni tudnék.

Ilyesztő hogy mennyire boldogtalannak érzem magam és félek ez jó ideig nem fog változni. Az hogy párkapcsolatom 

legyen a következő hónapokban számomra e elképzelhetetlen hisz nem akarok senkit most magam körül .Még nem 

vagyok túl azon a hatalmas pofonon amit másfél hónapja kaptam. Nem tudom elhinni amit más mond nem tudok 

senkiben se bízni . Számomra amit a pasik mondanak kamu mert tapasztalom és látom az ellenkezőjét. Látom 

milyenek . Hogy milyen hamar túl tudnak lépni egy kapcsolaton hogy mennyire önzőek tudnak lenni. Azt mondják

már nincs normális nő de mikor útjukba akad egy rájönnek hogy nekik az elérhetetlen kell és nem a normális.Hanem 

pont az ellenkezője. Nekem még mindig nagyon fáj hogy akinek bizalmat szavaztam  rettentően kegyetlenül elbánt a lelkemmel. Visszaélt a bizalmammal és ezek után sok idő kell hogy ezt feldolgozzam tudom jól.

Így aztán bárki közelít ezért utasítom el legyen bármilyen nézzen ki bárhogy legyen bármilyen kedves nem tudok bízni és nem tudom elfogadni igaznak amit mondanak. 

Minden nap megkérdezem miért történt velem mindez és minden nap ugyanolyan boldogtalan. Nincs  mosoly csak a könnyek. És ez már minden nap így van!