"csendet hallgatom a csend az jó barát'

szól az edda egyik legszebb balladája. Nem tudok aludni csak a csend van a billentyűkattogást leszámítva. Nincs levél nem ír senki .A csend egyenlő a magánnyal nincs nyüzsgés . A szívemben is most csend van vegyítve némi szomorúsággal mélabúval és totál reménytelenséggel. DE szeretem a csendet és nézni a holdat gondolkodva mi miért történik. Sok mindent a mai napig nem  értek. Mi az amiért a dolgoknak igy kell alakulnia. Nem tudom mennyi erőm van , szeretnék bátor szamuráj lenni de egyelőre nyüfögő nyuszi vagyok csak aki fél előbújni a rejtekhelyéből. Még mindig sokszor lebénít a fájdalom  néha előtörnek az emlékek és ezzel együtt egy hiányérzet a boldogság után amiről azt hittem az enyém és végre tartós lett. De ahogy lenni szokott nálam csak átmeneti. Iszonyatosan fázik a lelkem a magánytól a fájdalomtól ami ért és a hiányérzet hogy valaki szeressen valaki mellettem álljon akinek elmondhatom a bánatom és aki a bajban támaszom. Akiből erőt meríthetek a mindennapokban. Azonban ott az ellentétje is a félelem az újabb csalódástól hogy nem tudok megbízni az emberekben mert eddig csak bántottak kihasználtak. Persze van kivétel de azt meg én rontottam el. Talán ez csak büntetés azért amit elrontottam? Nem jár nekem  már tartós boldogság????? Nemrég azt hittem megütöttem a főnyereményt azt hittem ő az álmaim lovagja  és egy ideig igy is tűnt és kiderült hogy csalfa illúzió nem más. Ami ha kinyitom  a szemem eltűnik. A csalódások olyanok mint az energiavámpírok csak viszik el az erődet és végül fel se tudsz kelni. Próbálok erős lenni de valami mindig visszaterít a földre és ez a rettegés és félelem! Hogy engem nem lehet szeretni.Félek sokan a külsőm miatt nem tudtak belém szeretni hiába volt minden hiába volt jó velem a külső  visszafogta őket. A szem néha vak nem azt látja amit kellene . Hisz tudjuk jól csak szívével lát az ember de az optikai csalódás néha becsapja  a szívet is. .