Az ember minden nap felkelt és tette a maga dolgát! Amikor reggel felébred, belenézet a felkelő napba és fejében megtervezte a napi teendőket. elindult és a zöld határban jószágait ellátta élelemmel és friss ivóvízzel. gondos kezei megsimogatták a jószágokat és mindegyikhez volt egy két szava, amivel kedveskedett nekik. kertjében ezek után szorgos munkával gondozta a táplálékául szolgáló növényeket és gyümölcsöket. mikor pedig szomját oltani kívánta mély kútból húzott magának frissítő vizet. Közben fel felnézet a hatalmas hegyre mely körbevette kertjét. gondolatai messze jártak fent a sziklás bérceken az erdei sebes patakfolyásokon túl ahol a nyugalmat semmi meg nem zavarja. Dolga végeztével fel is kerekedet, és elindult, hogy megmássza a lélek hegyét. Az erdei ösvényen felfelé kapaszkodva gyönyörködött a természet istenadta szépségében. Fejében gondolatokkal volt terhelt. Tudta érezte jól él és meg van úgymond mindene. De lelke magányos volt mégis. nem találta párját a világba pedig kereste kutatta a nőt kivel megoszthatná életét, vágyait, lelkének örömeit. szíve nehezen viselte a magányos napokat. de állatkái és temérdek teendője mindig megtartotta a lelket benne. Párt kereset ki olyannak szereti, és úgy fogadja el amilyen. Cserébe ő is az elfogadást és tiszteleten alapuló szeretetet nyújt választottjának. sok embert ismert, de kevéssel ápolt szorosabb kapcsolatot. ezen ember a magányos napokat élve is bírt egy olyan erővel melyre sokan vágyakoznak. Eme erő az önzetlen, szívből jövő szeretet. erre vágyik minden ember! De ha ott a lehetőség megijednek e szeretett tiszta fényétől és odébbállnak! Ezen dolgok ráébresztették az embert, hogy ő szíve olyan szeretettet rejt mely szeretetre még nem érett meg a világ elanyagiasodott nemzedéke. Ilyenkor mindig nehéz súly temetődött szívére és szeme könnyes sóssága hullott a földanyai ölbe. szerencsére mindig volt egy két mennyei angyal ki az ember útját kísérte! Ezen angyalok az ember életében fontos és pótolhatatlan helyet és szépséget képviseltek. Ezen angyalok voltak a támasz mikor már minden elveszettnek tűnt. Ezek az angyalok voltak a boldogság mikor megjelentek az ember napjaiban! Megjelentek, hogy beszínezve a mindennapokat a jelenés idejére oly élményt, szint és szeretettet adjanak az embernek. Melyek a pillanatok sokaságából összeállva örök s boldog emlékekként égtek bele az ember szívébe. az ember szerette az ő angyalait és mindig óvó tekintettel figyelte létüket. törődött velük és mikor az angyalok kimerültek a sok jó cselekedett megtétele közben. Emberünk kinyitotta nekik a szívét és tiszta fény szeretettével angyalainak új erőt adott a szárnyaláshoz! Így éltek ők az ember és az ő angyalai. Mikor az embert az ő angyalai megölelték szeretetéjért, létéjért cserébe. akkor egy oly nyugodt és harmóniával teli érzés költözött az ember szívébe mely ritka kincs e földi létezésben. Az ember tudta az ő angyalai mindig vele lesznek. ha sokáig nem is jelennek meg neki, akkor is vele lesznek, az emlékezetes pillanatok megélt csodájának képében, melyből mindig erőt tud majd meríteni! Az ember e pillanatok és az angyalok életében való puszta jelenlétének köszönetképpen sose fogja hagyni, hogy az ő angyalainak csodás szárnyát megsebezze valaki. kölcsönösen vannak jelen egymás életében. és az ember tudja az angyalokra is vigyázni kell, mert mindenki megérdemli a törődést. Különösen azon, lények kik velünk törődnek és minket óvnak. Ezen érzések szavakban nem kifejezhetőek. Ezen érzések a kölcsönös tetteket megélve fognak örökre szívünkben méltó helyett elfoglalni, még világ a világ.