Szavakkal meg lehet magyarázni mindent, és a szvaknak még erejük is van, vagyis vigyázzunk kinek mit mondunk, mert még rosszul is eshet egy enbertársunknak az a szó, vagy mondat, amit kimondunk a tudtunk, vagy a tudtunk nélkül is. Mindig fontoljuk meg, hogy mit is szeretnénk mondani, és formáljuk őket értelmes, és érthető szavakká, vagy mondatokká.

Aki párkapcsolatban él, az tudja ezeket, és vigyázz, nehogy megbántsa a társát, de néha tudtuk nélkül is elkővetik azt a hibát, hogy véletlenül megbántják egymást egy rossz oda nem illő szóval, vagy mondattal, és jön végül a számonkérés, hogy ezt hogy értrted, és most miért montad ezt,...stb. Ilyenkor legyen az ember a talpán, és magyarázza ki magát, de általában, ha szeretik egymást, akkor megértik, hogy nem szerette volna megbántani, hanem véletlenül csuszott ki a száján az a szó, vagy mondat, ilyenkor kell megölelni egymást, és megoldódik a kettőjük közötti konfiktus. Ez nem varázslat, hanem az egymás iránti szeretett ereje, no meg a szerelemmé.

De ha ugy látjuk a párunkon, hogy szomorú valami miatt, vagy valaki miatt, akkor öleljük át, és legyünk neki a csendestársai, vagyis érezzük át a fájdalmát, és a gondjait, igy segíthetünk megkönnyebbiteni a terhét, és kérdezzük meg tőle, hogy tudunk-e még segíteni valamiben, de legyünk vele jóban, és rósszban is mindenkor.

Én szerintem ilyen egy ideális, és harmonikus párkapcsolat, hogy egy test, és egy lélek mind a ketten, jóban, és rósszban együtt vannak.